Király Viktor új kislemez dallal jelentkezik: itt a "Work"!

Király Viktor új kislemez dallal jelentkezik: itt a "Work"!

A VIVA Comet Legjobb Férfi Előadója új stúdióalbumán is dolgozik
"Running Out Of Time" Remix EP megjelenés július 14-én
Elindult a megújult www.kiralyviktor.hu

2014 Király Viktor éve! A Megasztár 2008-as megnyerése óta Viktor évről évre magasabbra teszi a mércét saját maga számára, fáradhatatlan munkával és megkérdőjelezhetetlen tehetségével az ország legjobb énekes-dalszerzőinek egyikévé vált. Bebizonyította, hogy egy tehetségkutató megnyerése nem egy karrier csúcspontja, hanem csak annak kezdete, mely után csak még keményebben kell megdolgozni az elismerésért, mint előtte bármikor.

A 2010-es, #1 „Solo” és a közönség kedvenc 2012-es „Over” című slágerei után 2013-ban megjelentette "Fire" című kislemezét, mely 2014 januárjában az év rádiós slágere címet is megszerezte, miután #1 pozíciót ért el a 2013-as Mahasz Rádiós Top100 éves összesített listán. Ezek után, még ugyanebben a hónapban jelent meg „Running Out Of Time” című dala, melyet az amerikai, platinalemezes, Rock'n'Roll Hall Of Fame-be is beválasztott egykori RUN-DMC hip-hop csapat egyik alapító tagjával, DMC közreműködésével készített, aki Budapestre is ellátogatott a közös videoklip forgatás miatt. Mindeközben Viktor a Top4-be juttatta a "Running Out Of Time"-ot „A DAL” című hazai Eurovíziós előselejtező műsorban, míg a Mahasz Rádiós Top40 listán egészen a #3 pozícióig menetelt több mint 16 hetet töltve a listán, a videoklip pedig az idei hazai klipek közül egyedüliként #1 pozíciót ért el a VIVA kliplistáján. Nem csoda hát, hogy a fülbemászó dal megtetszett Dél-Korea legnagyobb független dance labeljének is, akik licencbe vették és egy EDM "kezelésnek" is alávetették helyi sztár DJ-k segítségével, melynek eredménye 5 különböző stílusú mix lett. Ezeket a július 14-én megjelenő "Running Out Of Time (We Are Not Running Out Of Remixes)" című digitális EP-n hallgathatják meg a rajongók a Deezeren, a Spotify-on vagy letölthetik többek közt az iTunes-ról is.

A tervek szerint ugyanezen a napon, július 14-én jelenik meg digitálisan a King Music gondozásában Király Viktor vadonatúj kislemez dala, a "Work" is, melynek élő premierjére 2014. június 13-án került sor a VIVA Cometen az est egyik leglátványosabb szuperprodukciójának keretein belül, melyben összesen 20 táncos/közreműködő vett részt. Ám a díjátadó ezzel még nem ért véget Viktor számára, hiszen a rajongói szavazatok alapján – számos jelölést követően - elnyerte a legrangosabb hazai elismerést, a VIVA Comet "Legjobb Férfi Előadó"-jának járó gömböt is, mely méltó megkoronázása Viktor elmúlt hónapokban mutatott teljesítményének.

Nem ez volt egyébként az egyetlen díj, melyre jelölték őt 2014-ben: "Az év férfi énekese" és „Az év dala” kategóriákban szerepelt a Bravo OTTO-n, míg a Fonogram – Magyar Zenei Díjon szintén két kategóriában („Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele” és "Az év dala") volt esélyes. Ezeken felül a Playboy Man Of The Year szavazás különdíját szintén elnyerte.

A „Work” stúdió változatának rádiós és dalszöveges videóval bemutatott online premierjére július 2-án kerül sor. Az új dalt, csakúgy, mint a „Fire” és „Running Out Of Time” című slágereket, Viktor dalszövegíróként és zeneszerzőként is jegyzi, állandó társ-producere, a londoni Diamond Duggal mellett. A dal mondanivalóját Viktor így foglalta össze röviden: „Mindannyian tudjuk, hogy mi a világ legfontosabb mozgatórugója. A szerelem. De ha azt szeretnénk, hogy örökké tartson, akkor nagyon fontos, hogy tegyünk is érte valamit, dolgozzunk meg érte, még ha ez sokszor nehéz is.” A hamarosan videoklipet is kapó „Work” kislemez borítóját és a dalszöveges videót Huszka Zsombor grafikusművész készítette.

A „Work” megjelenésével a munka azonban nem áll meg, ugyanis Viktor már dolgozik 2014 őszére tervezett, régóta várt, még cím nélküli, harmadik stúdióalbumán is, melyen az „Over”, „Fire”, „Running Out Of Time” és „Work” című dalokon felül várhatóan további nyolc vadonatúj szerzemény is helyet kap, melyeket egytől egyig saját maga fog írni, és a hangszerelésükben is részt vesz.



Facebook

Twitter





Király Viktor táncosait a Hot Girly Dance Class biztosítja.

Kapcsolat

Király Tamás
Telefon: +36 30 415 2129
Email: tamas.kingmusic@gmail.com
Király Tamás
Telefon: +36 30 415 2129
Email: booking.kingmusic@gmail.com